Ünnepel a SuliMozi!

Sok minden történt az utóbbi néhány évben, amely rengeteg dolog mellett a mozit is megváltoztatta. A kihívások, pontosabban azok megoldásai kicsit el is terelték a figyelmünket arról, hogy a Budapest Film Zrt. iskolai programjából márka lett. A brand megszületését, azt, hogy most már egy ehhez hasonló köszöntőt sem kellene feltétlenül azzal indítanunk, hogy elmagyarázzuk, mi is az a SuliMozi, elsősorban természetesen közönségünknek köszönhetjük. Azoknak a diákoknak és pedagógusoknak, akik bő 10 éve eljönnek a Kinóba, a Tabánba, a Művészbe, a Corvinba, a Puskinba és a Toldiba, beülnek a bársonyszéksorokba és tekintetüket a gyöngyvászonra szegezve megnézik a kiválasztott filmet. Majd, ha kedvük van hozzá, akár még a helyszínen is beszélgetnek velünk az élményről.

E mostani kiadványunk nem átlagos évadkatalógus – inkább összegzésnek szánjuk. Büszkék vagyunk a SuliMozira. Arra, hogy hányan jöttek el hozzánk ezalatt a 12 esztendő alatt, arra, hogy a visszajelzések és a statisztikák szerint ők nem csak éltek a lehetőséggel, de szerettek is hagyományos körülmények között mozizni. Arra, hogy az iskolások, a tanárok, sőt, még a filmkészítők is inspirálónak érezték a program kínálatát, célkitűzését és hangulatát.

Ezeket a számokat, gondolatokat, élményeket, pontosabban azok egy részét szeretnénk átadni az olvasónak, olyan alapossággal, amennyire egy nyomtatott füzetben mindez lehetséges. A SuliMozi rengeteg szerkesztő, moziüzemeltető kolléga, forgalmazó csapatmunkájának köszönhetően lett az, ami: egy legtöbbször tanítási időben megtartott, iskolán kívüli programsorozat, amely szellemi közösséget épít – olyan láncot, amely minden egyes új diák nálunk szerzett mozgóképes élményével hosszabbá és erősebbé válhat. És amely szándékaink szerint abba a jövőbe vezethet, ahol az emberek a filmszínházban egyszerre tanulnak és felszabadulnak. Ahol remekül szórakoznak, de közben hasznos gondolatok is megszülethetnek bennük. Ahol a budapesti artmozik fiatal közönségének bizonyos része elmondhatja magáról, hogy moziszeretetének magja talán valamelyik vetítésünkön kezdett el mocorogni, növekedni. Ha tanévenként csak néhány ilyen nézőt vendégül láthattunk és láthatunk, mi boldogok vagyunk.

Köszönjük az eddigi bizalmat és nagyon várjuk az új és újabb SuliMozi-találkozásokat!

Kovács Gellért Filmszerész és Tóth Hajna

Jelentkezés, időpontfoglalás

Válasszon filmet a katalógusból → írja meg nekünk, hogy hányan jönnének moziba és mikor (legalább 3 héttel a tervezett mozilátogatás előtt tegye ezt meg) → ha Filmszerész beszélgetést is szeretne kérni a film után, adjon hozzá 30 percet a filmidőhöz → keresünk megfelelő helyszínt és dátumot a vetítéshez → töltse ki az e-mailen kapott megrendelőt a foglalás véglegesítéséhez → szórakozzon jól a diákjaival együtt a moziban!

Ha értesítést szeretne kapni az ingyenes és kiemelt SuliMozi-programokról, kérje tőlünk e-mail címének felvételét a hírlevél-listánkra!

Helyszínek, mozitermek, férőhelyek

20 fő felett
• Kino Cafe mozi • 1137 Budapest, Szent István krt. 16.
A SuliMozi-vetítésnek a Kino Cafe moziban 15:30-ig kell befejeződnie.
Termek: nagyterem (90), kisterem (32)

• Tabán mozi • 1016 Budapest, Krisztina körút 87-89.
A SuliMozi-vetítésnek a Tabán moziban 13:30-ig kell befejeződnie.
Termek: Kubrick (76), Fellini (30)

50 fő felett
• Művész mozi • 1066 Budapest, Teréz körút 30.
A SuliMozi-vetítésnek a Művész moziban 12:30-ig kell befejeződnie.
Termek: Chaplin (172), Bunuel (110), Huszárik (52), Bódy (45), Tarkovszkij (42)

75 fő felett
• Corvin mozi • 1082 Budapest, Corvin köz 1.
A SuliMozi-vetítésnek a Corvin moziban 12:30-ig kell befejeződnie.
Termek: Korda (460), Kabos (295), Karády (252), Jávor (200), Radványi (90)

Mozijegy:

SuliMozi vetítés: 1300 Ft/fő
SuliMozi vetítés + Filmszerész beszélgetés: 1600 Ft/fő

Kontakt

e-mail: suli@bpfilm.hu