Fordulat a mozijaink látogatottságában

Az elmúlt év során jelentős változások következtek be a fővárosi mozik nézőszámának alakulásában.

2011-ben - a korábbi évekkel ellentétben - a kereskedelmi célú, multiplex mozik látogatottsága esett vissza jelentős mértékben országszerte és Budapesten is, míg az artmozik nézőszáma emelkedett. Mindez köszönhető volt a várakozásokon felüli eredményt biztosító artfilm-kínálatnak - és talán annak is, hogy a hűséges artmozi-látogatók mellett többen kezdik először vagy éppen újra felfedezni az artmozik összetéveszthetetlen hangulatát, egyedi világát, élhető közösségi tereit.

A budapesti artmozik nézőszám-növekedéséből is kiemelkedik eredményét tekintve a Budapest Film Zrt. által üzemeltetett, Budapesten és országszerte is vezető artmozi, a Művész (+19%), valamint a Budapest Belvárosának filmszínházaként is ismert, 2011-ben 85 éves Puskin (+11%). A Budapest Film Zrt. artmozijai így továbbra is több mint a felét biztosították a fővárosi artmozi-látogatásoknak.

Ráadásul a trend idén is folytatódik: 2012. januárjában a Művészben 13,5%-kal, a Puskinban 9,9%-kal, a Toldi Moziban pedig 34,9%-kal több mozijegy talált gazdára a 2011. januárihoz képest.

Mindezek mellett az idei emelkedésből a kereskedelmi piacon szereplő Corvin Mozi is kivette a részét, ahol 2012. januárjában 9%-kal több néző váltott mozijegyet, mint egy évvel ezelőtt.